“A ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.” /Platón/
Az egészség nemcsak a betegségtől valól mentesség állapota, hanem egy általános kiegyensúlyozott létállapot, ahol a test-lélek-szellem összhangban van egymással.
A mindennapi stressz miatt előfordulhat, hogy egy idő után teljesen elszakadunk belső világunktól, vágyainktól, motivációnktól. Az egészségünk és harmóniánk szempontjából viszont fontos, hogy ezekre újra rátaláljunk, hallgassunk rájuk, akár ezeknek megfelelően változtassunk, cselekedjünk.
Ehhez szükségünk van egy olyan helyre, ahol nyugalom van, ahol befelé fordulhatunk és ráláthatunk igényeinkre, kívánságainkra, ahol erőt gyűjthetünk az átalakításhoz, és megtalálhatjuk problémáink magunkban hordozott megoldási kulcsát.
A világ kozmikus hangokból keletkezett, így mi emberek is. A hangok az ősbizalomra emlékeztetnek minket, és segítenek hozzáférni a hasznos tudatalatti tartalmakhoz, a belső hangunkhoz, a belső gyógyítónkhoz, a kihasználatlan erőforrásainkhoz.
Minden ember magában hordozza azt a kulcsot, ami elviszi őt a saját megoldásához.
Ebben nyújt támogatást
- a hangutazás, ahol a résztvevők vezetve vannak a hangkirándulás során, vagy
- a hangfürdő, ahol a saját ösvényeiken járhatnak, és a számukra megfelelő mélységekbe merülhetnek.
A hangtálak ritmikus pulzálása olyan, mint egy hangokból álló varázsszőnyeg, ami elrepít egy másik világba, elvezet egy ellazult, meditatív állapotba. Az agyi tevékenység ilyenkor lelassul és az ember fogékonnyá válik belső képeinek, emlékeinek kutatására, megnyitására, és kreatív ötletek, inspirációk, megoldási lehetőségek felismerésére is.
Amíg a hangokra koncentrálunk és hagyjuk, hogy vezessenek minket, addig figyelmünk elterelődik a problémákról, a feszült helyzetekről, a stresszről, és szellemünk mellett testünk is megnyugszik, elernyed.
Ebben az állapotban nem veszítjük el a tudatunkat, csak áthelyezzük a fókuszunkat máshová, így változik a testérzékelésünk, az észléseink, a gondolkodásunk, az érzelmeink, eltűnhet az önkontroll, és előjöhetnek különböző élmények, emlékek a tudatalattiból. A hangok világában nincsen tér és idő, nincsenek fizikai határok, korlátok, nincsen jelen és jövő, csak a most és a végtelen van.
A szép hangok által a lélek megtapasztalhatja a békét és az örömöt, a szellem a szárnyalást, a test pedig a fájdalommentesség és a rendezettség állapotát.
“A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot.” /Albert Einstein/
A képzeletbeli hangutazások megmozgatják a fantáziát, és temészetes úton támogatják az egészséges stresszkezelést, megkönnyítik a megszokott gondolati minták elengedését, ezáltal lehetőséget adnak egy újfajta gondolkodásra és kreativitásra. A fantáziautazások tágítják a tudatot, a megélt történetek, a kaland, a kíváncsiság, a nyitottság, az új képzeletbeli tapasztalatok megszerzése öszönöznek a tanulásra, a felismerésekre és a fejlődésre.
- A képzelet azt a képességünket jelenti, ahogyan a belső képeket tudatosan érzékeljük. Mivel csukva van a szemünk, ez nagyon hasonló az álmodás során érzékelt álomképekhez. A képzelgéshez, a képalkotás folyamatához és az ellazuláshoz a hangtálak hangját használjuk a képzeletbeli hangutazások során.
- A képzeletbeli hangutazások során a létrejövő képeket a fantázia, a szavak és gondolatok befolyásolják, irányítják, és alakítják ki. Gondolkodásunk számtalan belső képen alapul, melyeket életünk folyamán gyűjtöttünk össze, és amelyeket folyamatosan bővítünk és megújítunk.
- Feltételezéseink, önmagunk érzékelése, embertársainkról alkotott képünk belső tájékozódási mintaként rögzülnek az agyban, ez pedig meghatározza, hogy mire irányul a figyelmünk, és befolyásolja, hogyan gondolkodunk, cselekszünk és hozunk döntéseket. Minden érzékelés és észlelés rögzül egyfajta képként az agyban és az idegrendszerben, ami ösztönös működést generál bennünk. A rögzült belső képeink tehát nagyon jelentőségteljesek az életünk működését tekintve. Az agy viszont nem tesz különbséget képzelet és valóság között. Ezért belső képeinket akár vizualizációval alakíthatjuk is.
- A képzeletbeli hangutazásokkal mind a tudatos, mind a tudatalatti részekhez kapcsolódhatunk a belső képeinken keresztül. A fantáziautazások segítik a kreativitást, hozzáférhetünk inspiratív gondolatokhoz, előhívhatjuk a jobboldali agyfélteke vizuális eőforrásait, új megoldásokra, új ötletekre bukkanhatunk. Amikor stressz alatt vagyunk, leblokkolunk, csak egy dologra tudunk fókuszálni, nem látjuk tisztán a lehetőségeinket. A hangutazások során a mély relaxációs állapotban a blokk oldódik, kitágul a fókusz, több megoldás is elénk tárul.
- A képzelet fejlesztése, szabadjára engedése fontos a teljes élet megéléséhez. Az élet gyakran váratlan kihívások elé állít bennünket, amelyeket le kell győznünk, saját véleményt kell kialakítanunk, kezelni a szokatlan helyzeteket, vagy épp új dolgokat kitalálni. Felnőtteknél a képzelethez való hozzáférést gyakran gátolja a neveltetés és az oktatás, ami egyoldalúan a racionális tudás felé orientálódik. A fantáziautazások segítenek felébreszteni és stimulálni a képzeletet, felkelteni a vágyat új dolgok megtapasztalása iránt, és serkenteni a kíváncsiságot és a kalandvágyat. Képzeletben meg lehet tapasztalni minden olyan körülményt is, amelyeket a tudat figyelmen kívül hagy, például félelem, erő, gyengeség, bátorság, okosság. A fantáziánkban megszűnnek a fizikai törvények és egyéni határok, mint akadályozó tényezők. Egy fantáziautazás során újra kapcsolatba kerülünk az intuitív részünkkel. Itt az idő nem létezik, és a múlt, jelen és jövő pozitívan megváltoztatható. Ez segít a belső korlátok lebontásában, és az élmények később is segíthetik a kreativitást, formálják az arra való képességet, hogy hogyan gondolkodjunk és cselekdjünk találékonyan, hogyan legyen jobb a megoldási stratégiánk, ami nagyon fontos kulcs a sikerhez.
- Ezért olyan fontos összetevő tehát a képzeletünk, és ezért szükséges mind a gyerekeknél, mind a felnőtteknél a fantázia, és a képzeletvilág erősítése.
A hangtálak különböző fémötvözetekből készült, változatos méretű, és általában tál formájú edények, amelyeket megütve felhangokban gazdag hangrezgéseket tapasztalunk. Nem csak halljuk, de a rezgések terjedését fizikai testünkön is érezhetjük – attól függően, mennyire vannak közel hozzánk a tálak.
A hangtálak hét vagy több fém ötvözetéből készülnek. Az alapanyagok mindegyike hozzárendelhető egy-egy égitesthez: arany-Nap, ezüst-Hold, higany – Merkúr, réz- Vénusz, vas – Mars, ón – Jupiter, ólom-Szaturnusz, melyek képviselik az adott égitest Földön megtalálható esszenciáját és az Univerzum energiáit.
A testre helyezhető Peter Hess terápiás hangtálak magas minőségben készülnek kifejezetten a testen végzett munkához, így biztonságosan használhatók a hangmasszázs során.
- Relaxált, ellazult állapotot eredményez, támogatja a pihenést, a regenerálódást.
- Vitalizál, aktivizál, fokozza az életerőt, megkönnyíti az energikus állapot visszaállítását.
- Felszabadíthat érzelmi blokkokat, növekedhet az elfogadás, a szeretet, az önszeretet, az egység érzése.
- Lehetőséget teremt a megszokott gondolati minták elengedésére, fejleszti a képzeletet, pozitívan befolyásolhatja a kreativitást és a motivációt.
- Feltárhatja az eddig ki nem használt erőforrásokat.
- A hangutazások tematikája és szerkezete változó, lehet vezetett, vagy vezetés nélküli – csak a hangok által kísért – hangfürdő.
- A hangutazás és hangfürdő csoportokban történik, az elhelyezkedés szabadon választott, fekvő, ülő, vagy álló testhelyzet is lehet, ami a résztvevő számára kényelmes, és segíti az ellazulást és a pihenést.
- A hangok harmóniája rövid idő alatt eljutattja a résztvevőt egyfajta nyugalmi állapothoz, amely segíti a belső csend megélését, és a kiegyensúlyozottság érzésének megtapasztalását.
- A hangutazás során lehetőség van mozogni, felkelni, kimenni, ha szükséges, és ha ez a többi résztvevőt nem zavarja.
- A foglalkozás végén, vagy a megadott elérhetőségeken lehetőség van kérdéseket feltenni, vagy visszajelezni a tapasztalatokról.
- Betegség, mentális problémák, pszichiátriai kezelés
Amennyiben Ön szakorvos vagy pszichoterapeuta kezelése alatt áll, diagnosztizált betegsége vagy mentális problémája van (pl. zavart realitásérzékkel kapcsolatos betegségek, kényszerképzetek, hallucinációk, pszichés betegségek, erős depresszió, stb.), nem javasolt a hangmasszázs. Kérem konzultáljon orvosával, kezelőjével, és ha ő támogatja a hangmasszázst, akkor kérjen tőle írásos hozzájárulást, melyben szerepelnek azok az elérhetőségi adatok, ahol lehetőség van konzultálni a kezelés és a hangmasszázs menetéről, tapasztalatairól. A hangmasszázs nem helyettesíti az orvosi kezelést, vagy a terápiát, csak a kezelő szakemberrel egyeztetve, és az ő engedélyével, írásos hozzájárulásával végezhető hangmasszázs foglalkozás!
- Az alábbi tünetek esetén nem javasolt a hangmasszázs, kizárólag a hangmasszőr tájékoztatása mellett, és csak saját felelősségére vehető igénybe:
-
- terhesség első trimesztere
- rákos, daganatos betegségek
- erős menstruáció, változókori tünetek
- vérnyomás problémák (alacsony vagy magas vérnyomás)
- szívritmuszavarok, szívrtimus szabályozó használata
- fejfájás, akut migrénes rohamok
- asztma, allergia, légzési nehézség
- cukorbetegség, érszűkület, visszér tágulat, trombózis
- vese, hólyag, prosztata probléma, jelen lévő gyulladás, vizeletürítési nehézség
- szédülés, fülzúgás
- akut megbetegedések (a tünetek felerősödhetnek)
- láz, gyulladás
- krónikus megbetegedések (állandóan használt gyógyszerekrők, készítményekről tájékoztatás szükséges)
- testi panaszok, műtétek, műtéti hegek, sebhelyek, friss sebek, csonttörés, csontrepedés, izületi feszültség, fájdalom (hát, derék, váll, kéz, láb, nyak, gerincsérv)
- protézisek, beültetett szervek, fém eszközök, implantátumok, spirál
- gyomorpanasz, gyomorsavtúltengés, vagy hiány, gyomorfekély
- epilepszia
- félelmek, feszültség, stresszterhelés, pánikrohamok
- álmatlanság, alvászavar
- Kiskorú résztvevő esetén szülői vagy gyám beleegyezése szükséges!
- 12 éves kor alatt hangmasszázs során az egyes energiaközpontok kiemelt kezelése, egyéni stimulálása ellenjavallt, ilyen igény esetén más technikai elemek és módszerek kerülnek alkalmazásra!
A hangutazások, hangfürdők következménye lehet:
- a vérnyomás, a vércukorszint, a fájdalomérzet, az alvási szokások, az immunparaméterek, a pulzus, a perifériák hőmérsékletének változása, illetve egyéb fizikai tünetek megjelenése, elmúlása;
- érzelmi blokkok előtörése: a mély ellazultság állapotában különböző érzelmek vagy belső képek, emlékek bukkanhatnak fel, melyek legtöbbször kellemesek, de néha érzelmileg felkavaróak is lehetnek. Olyan élménytartalmak is aktiválódhatnak, melyek kevésbé kellemesek, vagy akár fájdalmasak. Emiatt előfordulhat könnyezés, sírás, de előtörhetnek más érzelmek is, pl. kacagás, düh, stb. Ezek teljesen normális reakciók a hangmasszázs során.
A csoportos foglalkozások 60 – 90 – 120 percesek is lehetnek.
-> Árak
Kérdések, információ: harmonialabor(kukac)gmail.com
Ha egyéni foglalkozás keretében szeretnél hangtálas harmonizálásra, stresszoldó hangmasszázsra jönni, kattints IDE!