A Hold az Oroszlánban, a Nap vele szemben a Vízöntőben, kettejük egzakt szembenállása ma kora este jön létre.


A pontos Telihold tér-idő pillanata egyrészt a rendezettségről, rendről, rendrakásról szól. Ez azt jelenti, hogy megjelenik a belső vágyunk arra vonatkozóan, hogy legyen rend végre körülöttünk. Nem csak abban, hogy a földi életünkben, a megfogható világunkban, a környezetünkben legyen rend, hanem abban is, hogy tágabb értelemben megértsük, hogy hol a helyünk, mi a célja a létezésünknek, ehhez hogyan járul hozzá a mostani élethelyzetünk, ott vagyunk-e ahol lennünk kellene, vagy kompromisszumot kötöttünk valamilyen cél, érdek, vagy a félelmeink miatt. Még mindig ragaszkodunk a birtokolt javainkhoz, a szokásainkhoz, a megszokott körülményeinkhez, mert azt gondoljuk, így van minden „rendben” velünk, de már ott van az az érzés is régóta, hogy megadjuk magunkat, feladjuk ezt az egészet, mert hiába tűnik stabilnak, nem jó már nekünk.


A jövővel kapcsolatban gyakran előkerülhet mostanában, hogy valójában mire van szükségünk. Azt kapjuk-e magunktól, a párunktól, a családunktól, a barátainktól, a környezetünktől, amire igényünk van? Ha nem, meg tudjuk-e teremteni a saját magunk számára azt, amire vágyunk, tudunk-e gondoskodni a saját magunk boldogságáról? A megfelelő partner van-e ehhez velünk? Ki az a társ, aki mellettünk áll, aki szabadnak, függetlennek hagy minket, hogy a saját utunkat járhassuk, és enged olyannak lenni, akik valójában vagyunk? Meg tud-e újulni, új alapokra tud-e kerülni a mostani kapcsolat ehhez, vagy aki bejött, vagy be fog érkezni az életünkbe, ő-e az, aki nekünk rendeltetett, és megoldást tud hozni ebben…? Sok a gondolkodás, sok az agyalás, a beszélgetés erről…


Az igazság, a létünk értelmének keresése, az „igazi” feladatunk megtalálása, a megoldandó témáink, blokkjaink megértése erőteljes belső igény ebben az időszakban. A rálást segíti, könnyíti, ha hajlandóak vagyunk felismerni a cselekedeteink okait és következményeit, és ha alázattal megengedjük magunknak, hogy hibáinkat elismerjük, és vállaljuk, hogy aktívan dolgozunk a változáson.


Meg kell értenünk magasabb szinten is az összefüggéseket, és rendet csak úgy teremthetünk, ha darabokra szedünk mindent, megtisztítjuk, és újra összeépítjük, nem csak fejben, hanem kézzelfogható módon is.

Erőt és kitartást hozzá!

Kategóriák: Asztrológia

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük