Holnap este fog pontosodni a Telihold, a Hold a Skorpióban, a Nap a Bikában lesz.
A Teliholdak a lecsengetés energiáit hordozzák, segítik a tisztítást. Nagyon mély, lelki dolgok elengedése az, aminek ideje lehet, olyanoké, amik eddig tulajdonképpen megfagyva várakoztak bennünk. Egy adott pillanatban megmerevedtek, és azóta a mélyben, láthatatlan módon megrekedtek, ezáltal megállítva minket is egy vagy több témakörben. Ezek felismerése és feldolgozása önmagunkban azért lenne fontos, mert leginkább a párkapcsolati mintáinkat határozzák meg, amelyek fel tudnának szabadulni, és harmonikusabb kapcsolódások alakulhatnának.
Most már nem feltétlenül az a megoldás az akadályozó minták kapcsán, hogy robbantsuk őket, hanem inkább az, hogy uraljuk, ezzel együtt az életünket, a gondolatainkat, a kapcsolatainkat, a terveinket, a céljainkat irányítsuk. Az örömöt, a boldogságot, a kiegyensúlyozottságot keressük, és egyre kevésbé szeretnénk építkező energiák helyett romboló, elnyomó, visszahúzó helyzetekben lenni. Ehhez viszont muszáj lenne mélyre menni, akár a poklot megjárni, darabokra szedni az életünk nem működő részeit, kiválogatni és kidobni a selejtes elemeket, majd újra összerakni, tudatosan összeépíteni. A válogatásban segít a lelkünk, ha belülre figyelünk és magunkra hallgatunk a külvilágból érkező tanácsok és befolyás helyett, hiszen egyediek vagyunk, és azt, hogy nekünk mi és hogyan jó, csak mi ismerhetjük.
Anyával, anyasággal, gyermekvállalással, gyerekekkel való kapcsolat, illetve ennek sérülései, kihívásai is aktuálisak lehetnek most, az ebből való gyógyulás, a megfelelő módszerek, segítség megtalálása is előtérbe kerülhet, amit érdemes is használni annak érdekében, hogy ezek a fizikai szinten már ne jelenjenek meg, vagy ha már megjelentek, akkor oldódjanak fel. A családi gyökerek megismerése, tisztítása hétköznapi viták, feszültségek által kerülhetnek felszínre, és várnak megoldásra, feloldásra, ezért ne a konfliktust kezeljük, hanem azzal a mintával, érzéssel foglalkozzunk, amit beaktivált bennünk.
Az elzárt, mélyen lévő dolgok felől pedig elindulunk majd a felvállalható, kézzel megfogható és megtapasztalható felé, a hétköznapi dolgok, és a konkrét feladatok irányába is, de addig van még néhány elvarrnivaló ott a mélységben.
A Merkúr még május közepéig retrográd, tehát látszólag visszafelé halad, így addig van lehetőségünk az önmagunkkal való beszélgetésre, annak megvitatására, hogyan változtassunk a sorsunkon, életünkön. Előkerülhet a sorsfelatadunk megismerésének igénye is, de arra még nem biztos, hogy egyértelműen rálátunk, ugyanakkor az irányokat már érzékelhetjük, és ennek megfelelően finomhangolhatjuk a terveinket.
A Plútó is megfordult, így a mélyben való keresgélést támogatja, és ha olyan átalakulást szeretnénk, ami drasztikus megújulással jár, június 10-11-ig van lehetőségünk rá, hogy ezen a téren lépjünk, utána már a változtatások stabilizálása lesz inkább támogatott.
Tehát már nem elég csak a felszínen, látszólagosan tevékenykedni, hanem le kell ásni és elő kell bányászni azokat a köveket, amik elzárják, akadályozzák a haladást. Ez óriási munka és nagyon fájdalmas is lehet, nem véletlenül védekeztünk eddig ellene és öntudatlanul inkább kikerültük.
Sok erőt és kitartást kívánok a feltáráshoz, mert ha utána meglátod a Fényt, új időszámítás kezdődik!
Nóri
0 hozzászólás