A meteorológiai tavasz március 1-én elindult, és bár az időjárás még mutat néhány téli momentumot, a természet elkezdett éledezni, megjelentek az első virágok, a napsütés egyre melengetőbb lesz, és a világos órák száma is növekszik.

Ugyanakkor a csillagászati tavasz, és asztrológiai szempontból egy új évkör majd a Nap Kosba lépésének időpontjában, a tavaszi napéjegyenlőség napján veszi kezdetét, március 20-án.

De nem maradunk égi hatások nélkül addig sem…

Az elmúlt néhány napban látható Vénusz Jupiter együttállás már távolodik, de ott van közöttük a Chiron, amely még kézen fogja őket és ezzel a lánccal lehetőséget adnak arra, hogy ezt az időszakot továbbra is a gyógyulásra, a szerelmi, párkapcsolati témákban történő felszabadulásra, változtatásra használjuk, valamint az anyagi, pénzügyi biztonságra, a pénzteremtésre fókuszáljunk és aktívan, bátran alakítsuk életünk ezen területeit.

Március 7-én kedden kora délután pontosodik a Telihold, és még aznap este a Szaturnusz átlép a Halakba.

A Teliholddal érkezik egy erőteljes hatás, amit segíti, hogy az utolsó hiányzó lépéseket megtegyük a jövőnk felé és merjük azt az utat választani, amiben ott a siker, a harmónia, a fény. Ennek érdekében megszabadulhatunk azoktól a köröktől, amiket hiába próbáltunk ki már többször is, de be kell látni, hogy most már hagyni kell elmenni, felszabadítani a lelkünket, megengedni meghalni azt, aminek meg kell, mert ezzel tud majd egy új, tiszta tér keletkezni.

A Szaturnusz jegyváltásával életünk „kövei” kicsit folyóssá válhatnak, egyrészt megfoghatatlanná, de ugyanakkor könnyebben idomíthatóvá, áramoltathatóvá, egy másik szinten máshogy feloldhatóvá, átlényegíthetővé is.

A hónap jelentőségteljes időszaka pedig a tavaszponttal kezdődik. Március 20-án, a késő esti órákban elindul az új Évkör a Nap Kosba lépésével, március 21-én pedig a Kos 1 fokát még el sem érve találkozik a Nap és a Hold, és ez a Kos Újhold friss holdfázist is indít rögtön másnap. Március 23-án pedig a Plútó is jegyet vált és belép a Vízöntőbe.

Ezek az égi események külön-külön is erőteljes energiát hordoznak, de együtt még inkább aktivizáló hatásúak lesznek, ezekről később még írni fogok bővebben.

Ha szeretnél az életedben tudatosan útnak indítani bizonyos témaköröket, területeket, akkor ezt erre az időszakra érdemes időzíteni.

Én egy vezetett hangtálas meditációval (hang-utazással) fogok erre ráerősíteni március 19-én 17 órától, ha úgy érzed, csatlakoznál, akkor jelentkezz üzenetben nálam, vagy regisztrálj ITT!

Csodás márciust! Indulj el Te is azon az úton, amin szeretnél járni!

Nóri

Kategóriák: ÁltalánosAsztrológia

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük