Ebédidőben volt pontos a Hold és a Nap szembenállása, amit nem láthattunk, hiszen most a Nap ragyog az égen (szerencsére gyönyörűen süt éppen! :)), a Hold pedig majd sötétedés után úszik fel az égre, és akkor csodálhatjuk meg kerekségében.

A pontos Telihold tér-idő pillanata mintha arról szólna, hogy a felépített struktúráink áttranszformálódhatnak, átalakulhatnak. Ez megtörténhet fizikai szinten, amikor építkezünk, felújítunk, átalakítunk, illetve érzelmi, gondolati szinten is, amikor képesek vagyunk a körülményeinket más szemmel nézni, a jó dolgokat meglátni, a működő dolgokat kiválogatni, a kevésbé megfelelő elemeken pedig változtatni, pl. elengedni, kijavítani, más szemmel rájuk nézni. Ez egyfajta megértést, megérést is jelent, amikor értékelni tudjuk a meglévő adottságok pozitív és jó oldalát, sőt hálát is tudunk adni értük, és ezeknek a részeknek az egészét képesek vagyunk új szemszögből úgy látni, hogy pontosan értjük, mivel szolgált minket eddig, hogyan segített fejlődni és eljutni oda, ahová most érkeztünk.

Erősen foglalkoztathat minket, hogy vajon mi a jövőnk, merre tartunk, még mindig útkeresésben lehetünk. Akár hétköznapi szinten, ha meg kell oldani a jelenlegi változásokból fakadó kihívásokat, akár az életünk értelmét, a sorsunkat kutatva, akár társadalmi vagy univerzális szinten. Még mindig ragaszkodunk sokszor a berögzült, megszokott dolgokhoz, holott itt a lehetőség a változásra. A külvilág is változik nagy ütemben és folyamatosan, ez a tükrünk, amiben észre kell vennünk, hogy itt az ideje átalakulni.

És hogy mivé vagy merre? Csak rajtunk múlik!

Észre kell vennünk, hogy a kereteket mi magunk teremtjük, teremtettük. De ez bármikor szabadon megváltoztatható. Ha csak a korlátokat, akadályokat látja valaki, elengedi az újból fakadó lehetőségeket, ami lehet, hogy más, de óriási energia van benne, és sokkal jobb lehet, mint az eddigi helyzetünk. És ehhez nem biztos, hogy minden ki kell dobnunk, sokszor elég csak a fókuszunkat megváltoztatni, a szemellenzőket levenni, és észrevenni a kiskapukat. Most olyan jövő teremthető, ami szeretetteljes, harmonikus, biztonságos – anyagi szempontból is.

Mi kell ehhez?

A racionális gondolatok mellett vagy helyett engedni, hallgatni, hogy belülről mit súg a lelkünk. Ő pontosan tudja, mi lenne jó nekünk, és pont azt kell tudnunk most megugrani, hogy hogyan engedjük el a racionális elképzeléseket, elvárásokat – akár magunkét, akár a környezetünkét – és merjünk felvállalni olyat, amit a szívünk diktál, de a világ esetleg nem érti. Meg kell tudnunk bízni magunkban, hiszen mindenre képesek vagyunk, ott a tudásunk, tapasztalatunk, de el is kell hinnünk, hogy meg tudjuk valósítani azt, amit elképzeltünk, és ezáltal egy másik világot teremthetünk. Ehhez valóban hit szükséges, mégpedig a saját életszemléletünkben, a saját vágyott világunkról alkotott képünkben. Lehet, hogy vissza kell térni az alapokhoz, és onnan elindulni, de ha bele merünk vágni és elkezdtünk építkezni, az olyan függetlenség és szabadság érzést ad majd nekünk, hogy nem is értjük, mire vártunk eddig.

Mindebben van egyetlen bibi…

A visszafelé mozgó Mars egyelőre nem az energiákat aktivizálja, és nem biztosítja maximálisan azt az akaraterőt, amit szeretnénk magunkénak tudni az elinduláshoz. Érezhető egyfajta visszafogottság, a cselekvőerő hiánya, és valamilyen belső dilemma annak kapcsán, hogy „Mit is akarok én igazán?!”, „Biztosan azt akarom?”, „Jó nekem az, amit akarok?”. A harcokat most nem másokkal vívjuk, hanem magunkkal. Belül már talán megfogalmazódott a vágy, az irány, de mielőtt nekiindulnánk, visszavonultunk magunkban megvizsgálni, végiggondolni, hogy azt akarjuk-e igazán, amire vágyunk, képesek vagyunk-e rá, ezért akarunk-e valóban tenni, és erre akarunk-e menni tovább. Ez a mozgásképtelenség állapota, amikor az érzéseinkből fakadó motivációt a gondolatok megállíthatják. Erre az időszakra szükség van, hiszen ez készít fel minket a következő lépésekre, belül is meg kell érnie annak, hogy amit szeretnénk, azt képesek legyünk akarni is, igazán, teljes mellbedobással, és tudjunk mozdulni, tenni érte. A Mars január közepén fordul majd direkt mozgásba, addig belül dolgozunk az akaratunkkal, cselekvési képességünkkel, és a motiváció meglétével vagy hiányával. Egészen az Ikrek 8. fokáig vissza fog sétálni, ezért majdnem mindenkit érinteni fog néhány napig ez a fajta energia.

Karmikus szempontból az időszak feladata, hogy feloldjuk, integráljuk azokat a régi emlékeket, amikor valamilyen váratlan kockázat vállalása súlyos következményekkel járt számunkra, nehéz helyzetbe kerültünk miatta, akár veszteségeket is kénytelenek voltunk elszenvedni. Nem tudtunk ellenállni, hirtelen felindultságból cselekedtünk, és ezt a hibát nem akarjuk itt és most újra elkövetni. Ezért mielőtt lépnénk, gondolkodunk, megállunk, és inkább a felszínen mozgunk egy kicsit, mielőtt a komoly felvállalásokat megtennénk.

Hogyan lehet előre mutatóan dolgozni ezzel az energiával?

Ezt az időszakot lehet arra használni, hogy belső kitartássá formáljuk azokat az erőforrásokat, amik már ott gyűlnek bennünk, és ami már tudatosan dolgozik és teremt önmagában addig, amíg el nem tud indulni kifelé aktívan. Nem kell még ezeket hangosan, a külvilág felé is bátran, tét nélkül kimondani, elég, ha belül, gondolatban megkapja azt az erőt, ami táplálni tudja a jövőt.

Feszült hatások ösztönöznek minket arra, hogy megmozduljunk, és beintegráljuk azt az érzést, hogy lehetünk szabadok és boldogok az anyagi síkon, és élhetünk harmóniában, szeretetben, úgy, hogy a saját, választott utunkat járjuk. Termékeny energiák ezek, élvezzük, ahelyett, hogy frusztrálna minket! 😉

#asztrologia #telihold #harmonialabor #noraasztrologia #spiritulitas #ezoteria #osszhangbanatermeszettel

Kategória: Asztrológia

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük