Beszélgettem valakivel, aki azt mesélte, hogy nemrég látott egy statisztikát a várható élettartamról. Kiszámolta, hogy ha azt eléri, akkor még van 25 nyara addig… és reméli, hogy legalább az átlagot eléri…
NEKED HÁNY NYARAD VAN MÉG?
…
Megrendítő belegondolni, hogy hogyan hajszoljuk magunkat végig az életen, és csak néhány pillanatot hagyunk arra, hogy igazán élvezzük, hogy teljesen benne legyünk, hiszen mindig van valami, ami fontos, ami kell, amit muszáj, amit nem lehet máskorra halasztani.
A problémák folyamatos megoldása közben, a több pénzért, a jobb állásért, a nagyobb házért, a drágább autóért való állandó robotolásban (nem véletlenül használom ezt a szót) nem vagyunk önmagunk, és nem vesszük észre a körülöttünk lévő értékeket és szépséget.
Átrohanunk az életen…
Kívülre figyelünk, mégsem látunk.
A külvilág pörget, hajt a vélt céljaink felé, miközben arra nem marad idő és energia, ami sokkal fontosabb lenne: magunkra, és azokra, akiket vagy amiket szeretünk.
Csoda, hogy kiégnek ebben sokan? Hiszen a lélek egy idő után nem bírja, hogy lélektelen létben maradjon, és követeli, hogy az ember felégesse maga mögött a régi életét, és egy újat létrehozzon.
Ahol valódi célok vannak.
Amiben minden lépés örömteli állapotban történik, és lehet, hogy semmi köze a társadalmi elvárásokhoz.
…
Vajon 25 nyár sok vagy kevés?
Vajon, ha az utolsó nyarad kezdődne, hogyan töltenéd?
És ha ezt az utolsón megtennéd, akkor miért nem teszed minden egyes nap az életed végéig?
Nóri
0 hozzászólás