Nem sokkal éjfél után bepontosodik az idei utolsó Újhold, ezzel elindítva ennek az évnek a záró holdciklusát, aminek a tetőzése – a Telihold – még idén lesz december 27-én, a lezárása pedig már jövő januárban, ezáltal egyfajta hidat képezve a jelen és a jövő (év) között.
Az Újhold előtti néhány óra még a Fekete Hold fázisa, aminek erőteljes energiáit ma este/éjszaka használhatod tiszta szándékoddal varázslásra, olyan dolgok elvágására, amit nem szeretnél továbbvinni, illetve olyan irányok kijelölésére, aminek az elindulását időszerűnek érzed. Ez nem konkrét gondolatokat, terveket, célokat jelent, hanem azt a belső érzést, indíttatást, amit halkan súg már a bensőd neked.
Sőt, engedd is el a racionális célokat, mert lehet, hogy eddig a világ, a környezeted elvárásának megfelelően azt gondoltad helyénvalónak, értékesnek, közben pedig lehet, hogy teljesen más a te utad, a te értéked…
A Neptunusz nagyjából egy hete fordult meg és már előre halad, így minden sugallat, ihlet, ami nem eviláginak tűnik, az jön, csak el kell hinned, és úszhatsz ezzel az árral. Ha maradt még bármi, amit erre az útra magaddal hoztál, hogy megtisztuljon, az most folyamatosan történik. Hagyd, engedd, hogy az áramlás vigye vagy hozza, ami ehhez szükséges, akkor is, ha örömteli, könnyű, és akkor is, ha nehéz, sírós, fájó. Ha akadályozod, magával sodor, ha átengeded magadon, akkor stabilabbá és erősebbé válsz, mint előtte voltál.
A tér-idő pillanat üzenete, hogy a dolgoknak ki kell egyenlítődniük, de ez nagyjából olyan, mint a mérleg, ahol nem találod el elsőre, hogy mekkora súlyt kell a másik serpenyőre helyezned. Felteszel valamit, túl sok, leveszel, túl kevés… folyamatosan keressük a nyugvópontot, ami ki-ki billen még, de már egyre kisebb amplitudóval, és hamarosan megérkezünk a nyugodt középpontunkba.
Ezt te is tudod segíteni: figyelj a tested jelzéseire (betegségek pihenést, nyugalmat, belső figyelmet kérnek), az érzéseidre, érzelmi hullámokra, kibillenésekre (mutatják, hogy mi fáj még, mi nincs még rendezve).
Az utolsó puzzle darabok is a helyükre kerülnek. Ha úgy érzed, még nem teljes a kép, akkor érdemes társaságba, csoportba menni, ahol másnak a hasonló története, vagy épp eltérő nézőpontja, vagy maga a módszer, technika, segítő rávilágíthat a hiányzó részletre.
Gyógyulnod kell, és önmagadban egész-szé válnod, hogy a párkapcsolati/kapcsolati sémák is megoldódjanak, aktívan beinduljanak, de már ott vár ez is a híd másik oldalán.
Addig is, minden feszültség azt mutatja meg, mi az, ami nincs harmóniában, egyensúlyban, és lehet, hogy halogatod a szembesülést, szembesítést az ünnepeket kifogásként használva, de ezek nem tudnak már várni tovább. Minél tovább ragaszkodsz, annál inkább feszíted a húrt, és annál nagyobbat fog robbanni a végén… Tudd, hogy választhatod azt, hogy bedobod a követ a tóba… és megelőzheted, hogy a bili tartalma mindent eláztasson, és elcsúnyítsa a múltat is…
Hétköznapi szinten jöhetnek testvérekkel, illetve a szomszédsággal kapcsolatos rendezendő ügyek, témák is, amik szintén várják, hogy megtaníthassák, amiért létrejöttek.
Le kell pucolni minden sallangot, egyszerűsíteni, és az alapokhoz visszamenni. Segíthet bármilyen önkifejezési forma (mozgás, sport, beszéd, írás, festés, rajz, stb.), leginkább azok, amik támogatják a benned zajló folyamatokra történő rálátást, és így lehetővé válik az érzelmi sérülések és lejárt gondolati minták felszabadítása.
A Merkúr már megállt, visszafelé fog mozogni egy darabig. A Bakban most eleve strukturált, meggondolt, csendes és szűkszavú, a retrográd irány pedig segít befelé fordulni, önmagunkkal beszélgetni, magunkat megérteni. Idén szeptemberben a Szűz elején, hasonló pozícióban kezdett hátrálni, akkor még a belső vívódások eredménye talán az volt, hogy ha változtatsz, minden szétesik. A mostani időszak segíteni fog abban, hogy már egy új struktúrán és egy megvalósítható keretrendszeren gondolkodj.
Már a hídon vagyunk, és át fogunk érni rajta. Kívánom, hogy megtaláld azt az egyensúlyi pontot, ami ezentúl minden körülményben megtart.
Szeretettel,
Nóri
0 hozzászólás