Örülök, a családállításról szóló sorozatnak, mert közelebb hozta ezt a módszert olyan emberek számára is, akik eddig elutasították a kevésbé racionális, megfogható segítő technikákat. Más világot élünk, és ha ez kellett ahhoz, hogy népszerűvé vagy elfogadottá váljon, akkor ez így jó. Amikor még kb. 20 évvel ezelőtt én meséltem a családállításról az ismerősöknek, mindenki bolondnak nézett, túl spiri volt az egész, mára talán közismertebb, mint ahogy egyre többen mennek el pszichológushoz, segítőhöz, meditálni, oldásra, stb. ha problémájuk van. Fejlődünk, haladunk, ma már nem számít csodabogárnak az, aki foglalkozik magával, sőt.
És ez szuper, így tudunk haladni egyénileg és kollektíven is.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy érdemes többféle módszert és technikát is kipróbálni, nem old meg mindent a családállítás, nem minden a családrendszer miatt van csak és kizárólag…
Ha valaki hónapokig, évekig próbálkozik ugyanazzal a módszerrel és nem úgy halad, ahogy neki jó lenne, ha azt érzi, a nagy változásokhoz, amit szeretne, nem kapott még elég segítséget, akkor érdemes, sőt kellene is mást is kipróbálni. Több helyről hallom, hogy valaki évekig jár valahová, és egy helyben topog, úgy érzi, nem értek el nagyságrendi változásokat.
Ha te is így vagy ezzel, ne várj tovább.
Nem kell lecserélni a meglévő, megszokott segítődet azonnal – de akár azt is lehet -, és választhatod azt, hogy kipróbálsz új technikákat, módszereket, segítőket, csoportokat. Nem mindenkinek ugyanaz jön be, és van olyan is, hogy egy ideig, egy bizonyos helyzetben, állapotban az egyik tud támogatni, aztán már nem, egy másik viszont igen.
Segítő ismerőseimtől hallok olyat, hogy valaki csak addig jár hozzájuk, míg jobban nem lesz… én ezt nem látom ennyire negatívan, mindenki úgy halad, ahogy tud, milyen jogon ítélhetném meg más igényeit, képességeit, lehetőségeit, döntéseit, hiszen szabadon választhat, elfogadom, bármit is választ. Én a saját életemért vagyok felelős, és ő is a sajátjáért.
Általában akkor kérünk segítséget, ha nagy a baj, ezért nehéz a folyamat, könnyű feladni, vagy egy idő után, amikor fellélegeztünk egy kicsit, szeretnénk a nehézségeket egy picikét letenni. Szerintem a pihenés is oké. Nem mindenkinek ugyanaz a tempója. Még ha látom is segítőként, hogy mennyi minden van még, ami előjöhet, és elő is fog jönni, akkor is a te döntésed, hogy mivel, meddig mész el. Ez a te életed. Úgy éled, ahogy te szeretnéd élni.
Én egy dolgot szoktam javasolni: bárhová mész, bármilyen módszert választasz, ne csak olyan legyen, amiben elég passzívan részt venni. Ahol megmondják, tesztelik, kioldják, kész vagy, mehetsz, vagy ahol csak fekszel, hallgatsz, pihensz, lazulsz, és ettől majd elmúlik. Lehet ilyen is, sőt kell ilyen is, nálam is van olyan szolgáltatás, ami ezeknek felel meg és választható, mert ez is jó lehet bizonyos helyzetekben.
De érdemes önmunkával is haladni, megtanulni önreflexióra lehetőséget adó technikákat, saját magad megfigyelését, oldását, és igen, szánni időt saját magadra, nem pedig elterelni a figyelmedet social media-val, sorozatokkal, csacsogással, stb. Annál jobb önterápia, mint amikor magaddal vagy csak, nem nézegeted a telefont, nem beszélgetsz, nem váltod meg a világot valakivel, nem hallgatod más videóra mondott véleményét, tudását, információt – nincsen.
És ehhez nem kell meditálni, kényelmetlen pózban üldögélni, vagy nehéz fizikai gyakorlatokat végezni órákon keresztül, stb. (ezt is lehet, akinek ez az útja), bőven elég lenne kimenni az utcára, a természetbe minden nap egyedül telefon nélkül nézelődni, sétálni, magaddal lenni.
Ha most azt gondolod, jó lenne, de mikor, hogyan, és amúgy is ez mennyire unalmas… akkor kérdezd meg magadtól, miért nehéz egyedül lenni, mi elől menekülsz, miért vagy unalmas saját magad számára, mit látnál, hallanál meg magadból, magadról, amit lehet, hogy nem akarsz, mert nehéz és fájdalmas… és legyen ez a kezdet egy új úton.
Ha nem vagy jól, ha nem olyan az életed, amiben rendben érzed magad, kezdj el valamit csinálni. Bármit. Csak ne ugyanazt, mint eddig.
Szeretettel,
Nóri
0 hozzászólás