Ennek a holdhónapnak is a közepére érkeztünk, Telihold lesz este, egy hullám teteje, majd lecsendesedése.
Ha ma este felnézel az égre és látod a Holdat, érezd meg léted kicsinységét és az Egész nagyságát, az élet értelmetlenségét és a Minden mögött mégis megbúvó értelmet és fontosságot. Vedd észre, hogy élsz, itt és most érzel, tapasztalsz. És csak ez számít, mert a többi végtelen és megfoghatatlan, amire csekély a ráhatásod.
A tér-idő pillanat azt mutatja számunkra, hogy a mély érzelmi megélések és ezek intenzív transzformációja aktuális jelenleg, amikor olyan elrejett, eltemetett témák, emlékek jöhetnek felszínre, amikkel már nem az a feladatunk, hogy tovább cincáljuk, megértsük, hanem az, hogy megéljük, hogy még mindig bennünk van, majd önmagunkon átegendve valamilyen formában átlépjük. Erős, intenzív érzések, átütő érzelmek, kitörések érkezhetnek, amik most a mélyből feltörnek, mint egy gejzír, majd lecsendesednek, a töltetük átformálódik.
Ez vezethet vissza a kezdetekhez, az újra-alapozáshoz.
Engedd, hogy minden megmutassa magát, majd anélkül, hogy elemeznéd, megítélnéd, csak hagyd, hogy felkerüljön a polcra, ahol látod, tisztában vagy vele, hogy az egészednek a része, de már nem azt veszed le nézegetni.
Az elme még kint próbál megoldást találni, gyakran a kapcsolatokban, kapcsolatoktól várja a kézzelfogható változást, a megváltást. A lelkünk viszont befelé figyel, keresi a számára igazat, az elfogadást, és ezzel együtt a valódi irányt. A kulcs tehát belül van, nem a másikban, vagy a másik által.
Emiatt a “nekem mi lenne jó” és a “hogyan tovább a másikkal” között feszültség vibrálhat, ami pont abban segít, hogy a kapcsolódások, a kapcsolati minták, az együttműködés, a társsal, társulással kapcsolatos rendszerek és elképzelések átalakulása és felszabadulása megtörténhessen.
Érdemes megfigyelni, hogy mi az, amit még mindig inkább feladnál magadból azért, hogy az ismert, a megszokott, a komfortos megmaradjon, ahelyett, hogy a félelmeid ellenére választanád a bizonytalan jövőt. Valaminek már nagyon szűk a tér, és nem tud kibomlani, anyagba öntődni, létrejönni azért, mert kapaszkodsz a régi éned és életed utolsó szalmaszálába is.
Pedig, ha az eddig jó lett volna, akkor nem merülne fel benned, hogy mást szeretnél.
Vedd végig, hogy mit nem adnál már fel magadból azért, mert elvárják, mert nem volt más választás, vagy mert tőled ezt megszokták. És mik azok a kézzelfogható dolgok, amiket egy kapcsolódásban elvársz, amire vágynál.
Természetes, hogy gondolkodsz azon, mit veszítesz és mit nyerhetsz. A lelkünk még ezen az úton van, miközben az önmegvalósítás lehetőségeit keresgéli ezzel párhuzamosan.
Ennek része az is, hogy muszáj a sosem kimondott mondatokat megfogalmazni, a megélt élményeket megpróbálni kifejezni és átadni, a bennragadt érzéseket, feszültségeket kiengedni, ezáltal az önbecsülést, önértékelést visszaszerezni, helyreálítani.
A belső bizonyosságunk tudja, kivel és hol a helyünk.
De ha nem gyógyítjuk magunkat, nem merjük és nem tudjuk ezt választani.
Saját magunkra és saját utunkra érdemes rátalálni legelőször. Ha tudod, mit akarsz és mit nem, akkor azt is érted, hogy ehhez ki illeszkedik és ki az, aki nem.
Ehhez lehet, hogy mozdulni kell, lehet, hogy új alapokat teremteni, lehet hogy új életet létrehozni, lehet hogy konfliktusokat felvállalni, lehet, hogy küzdeni.
Figyeld a feszült helyzetekben önmagadat, és engedd, hogy utat mutasson abban, mi szorít, hol kellene elengedni a ragaszkodás helyett.
Az életünk irányítását nem veszi kézbe helyettünk senki.
Változás akkor tud bekövetkezni, ha Te irányba álltál, és csak egyfelé, előrefelé nézel.
Szeretettel,
Nóri
0 hozzászólás