Az egy hónappal ezelőtti Újhold a Szűz legelején, a ma esti pedig a Szűz legvégén jön létre.
Olyan, mintha elkezdtünk volna egy nagytakarítási, rendszerezési, rendrakási feladatot, és annak most érnénk a végére.
Ez lehet(ett) konkrétan az anyagi világban történő pakolás, rendezkedés, tisztítás, takarítás, de lelki vagy akár szellemi szinten is távozhattak dolgok, kerülhettek helyre érzések, gondolatok.
Az Újholdak új ciklust indítanak, tiszta teret teremtenek az új energiáknak, és ez most olyan szempontból fontos alkalom lehet, hogy ha holnaptól az őszi napéjegyenlőség után a világos órák száma csökkenni kezd majd, akkor most még az utolsó pillanatban vagyunk, amikor le lehet porolni eddig esetleg tologatott, elhanyagolt témákat, utána már inkább a csendesülésen, mélyülésen, feldolgozáson lesz a hangsúly.
Ha szeretnél valamibe belefogni, valamilyen folyamat indulását, vagy akár tisztulását, rendeződését támogatni, akkor ma este érdemes egy kis saját szertartással, imával, meditációval – kinek mi a testhezálló – megtámogatni.
A következő pár hétben még lesz lehetőség és érdemes is aktívan tevékenykedni, és ha valami valóban kimaradt a takarításból (egy polc, egy sarok, egy minta, egy séma, egy problémás ügy, egy ki nem beszélt konfliktus, ami végleg rendezne és felszabadítana), akkor annak megoldásával még hozzá lehet járulni a teljesen tiszta laphoz.
Fontos lehet a lelki, szellemi szemétmaradványokat megérteni is, tudatosan tisztítani valamilyen módszerrel, technikával, vagy pl. böjtöt, tisztítókúrát végezni, bármit, ami az eddigi folyamatok végére felteszi a pontot, és valóban friss teret biztosít a következő időszakhoz.
Érdemes aktívan menni, lépni, mozdulni, érdeklődni, kutatni, kibeszélni, kérdezni annak érdekében, hogy a két véglet, az eltérő vélemények, a másfajta világlátás mégis találkozzon, és valamilyen formában nyugvópontra juthasson, illetve, hogy egy másik nézőpont tágítson a látásmódunkon és akár eltérő, de lehetséges utat mutasson számunkra.
Ráláthatunk most arra is, hogy mi az, ami akadályozza vagy korlátozza az álmaink, vágyaink létrejöttét, mi az, amivel még szembesülni és megoldani kellene annak érdekében, hogy a teremtő folyamat beindulhasson.
A kapcsolódásokban ismét itt van a változás, változtatás lehetősége, azon döntések meghozalata, mely sorsfordító lehet.
Fényre kerülhetnek az erővel, a férfiassággal kapcsolatos sebek, melyek gyógyulása a párkapcsolatokra is felszabadító erővel hathat.
Újholdkor a Nap és a Hold, a lélek és az ego ugyanazokat az impulzusokat (hatásokat) kapja, így tekinthetünk erre úgy is, mintha ilyenkor szinkronizálódna a test-lélek-szellem hármasa, egyik beéri a másikat, lehetőségük van összehangolódni egymással. Ezt a folyamatot segítheted alvással, pihenéssel, lazítással, vagy pl. egy hangfürdővel vagy hangmasszázzsal, ami támogatja, hogy a harmonizáció végbemenjen.
Ha úgy érzed, erre van szükséged, jelentkezz Hangtálmasszázsra vagy egyéni Gong foglalkozásra. Információ és időpontfoglalás: https://harmonialabor.hu/onmagadhoz-kapcsolodni/.
Mindenkinek eredményes rendez(őd)ést kívánok!
Szeretettel,
Nóri
0 hozzászólás