Ma 5 éve, hogy elindítottam a Tarot Inspiráció, a Harmónia Labor és a Nóra Asztrológia oldalakat. Egy idő után az első kettő összeolvadt, a harmadik külön üzemel azóta is. „Érdekes”, hogy azok amik maradtak, pár órával később lettek aktiválva szándékosan, mert asztrológiailag más időpontot választottam hozzájuk.
A kezdésekhez a legoptimálisabb időpillanatokat lehet megkeresni, hiszen tökéletes nincsen, ezért valamiben általában kompromisszumot kell kötni. Ami jó az egyikben az hiányzik a másikban, de lehet, hogy van helyette más, ami egyéb szempontból kedvező.
A lehetőségek között általában található olyan, ami a szándékunknak megfelelő hatásokban előnyös, támogatni tudja az adott cél lehető legjobb megvalósulását, és még éppen elfogadható a kevésbé jól működő területek befolyása is.
Egy adott időpont tehát nemcsak az embereknél, hanem bármilyen esemény esetén is egyedi és az adott időpillanatra jellemző energiákat hordozza, meghatározza tulajdonságait, működését illetve a benne rejlő lehetőségeket. Az időbeli változásokat, jövőbeli hatásokat is ugyanúgy lehet vizsgálni, mint élő személyek esetén.
Éppen ezért – ha van rá lehetőségünk – érdemes előre kiválasztani életünk döntő történéseihez egy megfelelő időpontot, amikor a hatások a legoptimálisabbak, legpozitívabbak lehetnek. Vagy ha már valami megtörtént, működik, de nem éppen úgy halad, ahogyan szeretnénk, a kezdő időpont vizsgálatával feltárható, hogy mi a jellemző a működésre, vagy milyen változás várható a jövőben.
Leggyakrabban a házasság és a cégalapítás időpontjai kapcsán érdemes keresgélni vagy vizsgálódni, de persze lehet bármilyen más prominens esemény is az életben, ami fontos fordulópontot jelenthet.
Ha érdekel az optimális időpont megtalálása vagy vizsgálata asztrológiai szempontból, akkor várom a jelentkezésedet!
Nóri
0 hozzászólás