Holnap reggel pontosodik be a Szaturnusz-Uránusz kvadrát, amit azért hívunk földrengésnek, mert a biztonság és stabilitás találkozik ilyenkor a robbanással, megújulással, ráadásul ez a találkozás feszültségekkel, konfliktusokkal teli.
Ez a fényszög most harmadjára pontosodik be, idén már kétszer volt ilyen alkalom, február és június közepén, aztán a bolygók (a földről nézve) eltávolodtak egymástól, most pedig újra kapcsolatba kerülnek. Hatásuk ez alatt az időszak alatt végig érezhető, tehát az idei évben ennek befolyása alatt állunk, a pontos fényszögek létrejötte előtt és után 1-2 héttel pedig nem csak a hatás érezhető, hanem konkrét események is történhetnek velünk.
Érdemes végiggondolni, hogy a korábbi két időszakban milyen témában éreztünk földrengést, robbanást, milyen életterületen éltük meg azt, hogy a biztos dolgaink megremegtek, majdnem vagy egészen összeomlottak. Konkrét változás azoknál jelentkezik, akiknél a két bolygó a születési képlet égitestjeivel is kapcsolatba kerül, és a születési képlet bolygói mutatják meg azt is, hogy a változások mire irányulnak pontosan, és mit válthatnak ki az egyén sorsában.
Ha erre nincs rálátásod ebben a pillanatban, akkor is jó, ha elmerengsz azon, hogy mi az az életedben, ami megmozdíthatatlan, berögzült, stabilitást ad, vagy akár korlátot jelent számodra, és mi az, amiben nagy szükség lenne az elengedésre, a teljes megújulásra, amire szívesen dobnál egy bombát, mert te is érzed, hogy ideje lenne újraépíteni, gyökeresen megújítani.
Maga a fényszög változtatásra ösztönöz, de nehéz az igazi irányt megtalálni, vagy inkább elfogadni, hiszen ezzel magunk mögött kellene hagynunk a biztonságot, azokat a kereteket, amik komfortosak, és amin sokat dolgoztunk. Minél tovább várunk, minél inkább halogatunk, annál nagyobbat fog robbanni, annál nagyobbat kell ugrani a semmibe, és már nem lesz más választásunk…
Mielőbb javasolt tehát arra az útra lépni, amit már régóta érzünk, dédelgetünk legbelül, akkor is, ha nem látjuk a konkrét célt vagy a megvalósításhoz szükséges építőkockákat, lehetőségeket, és még csak vízióink vannak.
Legyél őszinte magaddal, és ne várj tovább! Hamarabb, vagy később, de irányt kell váltanod, és meg kell engedned, hogy a régi, komfortos de elavult dolgok helyett új pályára álljon az életed. Hidd el, hogy egy idő után az is ugyanolyan stabil lesz, mint amit most magad mögött kell hagynod, csak még fel kell építened.
0 hozzászólás