Este 23 óra előtt nem sokkal lesz teljesen pontos a Telihold, nézzetek az égre, és csodáljátok meg, ahogyan a Jupiter is ott ragyog mellette.

A Telihold mindig szembenállás. Azt a dilemmát élhetjük általa, hogy harcolni, küzdeni szeretnénk, nagy energiákkal most már lépni előre, megindulni akarnánk, ugyanakkor a döntés halogatása is jelen van, a mérlegelő gondolatok, a bizonytalanság, hogy nem kellene-e mégis inkább diplomatikusan rendezni a körülményeket, hogy minden egyensúlyban és harmóniában maradjon, hiszen ha borítunk mindent, akkor lehet, hogy csak fejjel nekirohanunk a falnak. A megoldást a feszülő energiák ki fogják szorítani, és van arra lehetőség, hogy kiálljunk a saját igazságunk, hitünk mellett, de azt bölcsen, okosan tegyük meg.

A Telihold egy kiteljesedés is a Hold ciklusban, ami után leépítő, elengedő fázis következik. Minek a csúcsára érhettünk most vajon, aminek a lecsengetése megtörténhet?

A család, az otthon, a gyökerek témaköre még mindig dolgozik a háttérben. Nem csak a látszólagos otthon (lakás, ingatlan), vagy a közvetlen család lehet a gondolatok, megélések középpontjában, hanem ennek mélyebb, rejtettebb energiái is.

Gondolkodtál-e már azon, hogy mit kaptál, mit hoztál a családodtól, a szüleidtől, nagyszüleidtől, egyéb felmenőidtől? Itt leginkább nem az értékekre, vagyonra gondolok, hanem azokra az tulajdonságokra, hozzáállásra, értékrendre, szakmára, történetekre, amik valamilyen szempontból az életed részévé váltak akár tudatosodott benned, akár nem. Látod-e a miértjét annak, hogy ebbe a családrendszerbe születtél? Felismerted-e már, hogy amit adtak neked, mivé lettél általuk, hogyan épült beléd is mindaz, amik ők voltak, amit képviseltek? Hogyan lettél több általuk (még akkor is, ha negatív energiákkal voltak jelen az életedben)? Hogyan talált helyet mindez a személyiségedben, hogyan vezettek ezek arra a pályára, életútra, amin most haladsz?

Érezhetted úgy korábban, hogy nincs is közöd hozzájuk, csak tényként fogadtad el, hogy kik ők, milyenek, és mit képviselnek, vagy pont az ellenkezője: értékelted és örömmel folytattad az elkezdett utat. Látod-e mostanra az összefüggéseket? Ha őszintén ránézel erre, és elfogadod, hogy ezek az életed és a személyiséged részei valahol mélyen legbelül, hogy építettek, tanítottak, támogattak és támogatnak ma is, és egyfajta irányt is szabtak neked, akkor rájössz arra is, hogy az igazi helyedet is ezek között az energiák között tudod megtalálni. Nem véletlenül választottad ezt a családrendszert, és ha ennek minden részét be tudod magadba fogadni, akkor megtörténhet egyfajta gyógyulás a lelkedben, és valami olyannak a meglátása a jövőddel kapcsolatban, amit talán eddig nem mertél felvállalni, de a megértés egyértelműen ki fogja jelölni számodra, hogyan menj tovább.

És igen, van az égen a szerelmi vonal gyógyulásával kapcsolatos fényszög is. De a párkapcsolati energiák akkor tudnak igazán kitisztulni, ha a szülőkkel, felmenőkkel kapcsolatos blokkok feloldódnak. Ha ez megtörténik, akkor az erre épülő szerelmi kapcsolódásokban is bekövetkezhet a gyógyulás, változás.

#asztrologia #telihold #csaladrendszer #harmonialabor #noraasztrologia #spiritulitas #ezoteria #osszhangbanatermeszettel

Kategóriák: Asztrológia

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük