Ismét új hónap és Újhold!
Az Újholdakban mindig benne van az indítóerő, egy nagy löket, új energia, a Kos Újholdak pedig még inkább megtámogatják az új kezdetet akarattal, cselekvőerővel, a megújulás vágyának lendületével.
A mostani Újhold helyzete ilyen szempontból mégis érdekes, mert olyan helyen van, ami a titkokat, elzártságot képviseli, amit nem igazán tudunk irányítani, vagy nem akarunk vele foglalkozni. De a mostani állásnak pont ez lesz a lényege: meg kell értenünk, ki kell bogoznunk, ki kell beszélnünk azokat a dolgokat, amiket eldugtunk mások és magunk elől, amit a szőnyeg alá söpörtünk eddig.
Nem zárhatjuk el ezeket tovább, mert addig nem találunk megoldásra, megnyugvásra, nem tudunk továbblépni, amíg ezek a háttérben „rontják a levegőt”.
A tér-idő pillanat tehát most azt üzeni, hogy kommunikálj, mondd ki, mutasd meg, beszéld ki, értsd meg és értesd meg a problémákat, sérüléseket, beragadt sérelmeket. Mindent, ami zavar, ami akadályoz, ami blokkol téged, amitől rosszul érzed magad. A folyamat két irányú, tehát mondd ki, értesd meg, de fordítva pedig halld meg, és értsd meg! Amint felszínre kerül és tisztázva lesz az, ami eddig be volt zárva, el volt hallgatva, szintet tudsz lépni, és fel tudsz kerülni a következő lépcsőfokra. Ebből tudsz tanulni, ezáltal tudsz fejlődni. Addig azonban egy helyben topogsz, és nem érted, miért nem haladsz… Most itt a lehetőség ránézni, rálátni, megérteni, gyógyulni. De ezért neked kell aktívan tenned, cselekedned, kezdeményezned. Ha csak várod, hogy magától megoldódjon minden, ott maradsz majd a szemétkupac tetején. Minden olyan téma, ami fojtogat, amitől kapar a torkod, amitől fuldokolsz, annak most ki kell jönnie. A testi tünetek is jelzik, hogy hol van probléma, ha már tapasztalsz ilyet, akkor ne is gondolkozz azon, hogy van-e most teendőd ezzel…
Nem baj, ha felkavarod az állóvizet, enélkül nem fog menni! Ki kell ugrasztanod a nyulat bokorból, még akkor is, ha attól félsz, hogy ezután minden gyökeresen megváltozik. Igen, lehet! Pont ez a cél! Ha eddig nem pucoltad ki, nem javítottad meg a meghibásodott részeket, akkor el fog jönni az az idő, amikor már nincs vele mit tenni, mert működésképtelenné válik. Szóval jobban teszed, ha nekikezdesz a szerelésnek te magad, nem vársz tovább, és leginkább nem vársz másra, hogy majd megoldja, vagy, hogy magától megoldódik valahogy.
Több jelzés van arra, hogy a női-férfi, apa-anya, férj-feleség témák ismét erőteljesen felszínen vannak. A pucolás, kibeszélés, megértés ennek kapcsán különösen fontos lehet, de nem csak a hétköznapi szinten. Ne azt keresd, hogy a másik miben hibás. Azt próbáld megérteni, hogy te miért működsz úgy, ahogy, abban a helyzetben teszed. Milyenek voltak a szülői mintáid? Érzel-e hasonlóságot? Mit tanítottak neked a szüleid, vagy épp mit nem tanítottak meg, amire szükséged lenne most, hogy elsajátítsd? A szüleink megértése, működésük, ránk való hatásuk, velük kapcsolatos emlékeink kulcsfontosságúak abban, hogy a saját párkapcsolati működésünket megértsük, megjavítsuk. Sokszor nem a másik a hibás. Magadban kell megkeresned, hogy mi blokkol téged, benned mi az, amit kivetítesz a külvilágra, a párodra, a kapcsolataidra. Amíg ebből nem gyógyulsz, nem látsz rá, nem oldod meg, addig hiába cserélsz párt, ugyanazokkal a problémákkal (csak pepitában) fogsz szembesülni. Nem azért, mert egyformák a többiek, hanem azért, mert te ugyanolyan maradtál. Magadban javítsd meg, amit hibának látsz, és észre fogod venni, hogy anélkül, hogy más párod lenne, a kapcsolat mégis megváltozott… Persze van olyan, amikor ennél több kell, és valóban új társat kell keresni. De először kezdd magaddal, és utána jöhet a másik oldal is. Ez az Újhold az erre való rálátásnak, a megértésnek nagyon kedvez, és ha mersz a félelmeid fátyla mögé benézve ezekkel szembesülni, akkor óriási energiával egy új szakasz tud elindulni az életedben.
Itt a tavasz, újulj meg, robbantsd amit kell, leginkább a saját berögzült gondolataidat, elméleteidet, mondataidat, sémáidat, hitrendszeredet, és ha ezt megteszed, akkor valóban elindul az az átalakulás, amit már régóta érzel, nagyon várod és vágysz rá.
Gyeplőt a kézbe! Hajrá!
0 hozzászólás