A nyár már javában tombol, és talán észre sem vesszük, hogy mától – a nyári napforduló napjától – elkezdenek rövidülni a nappalok. Ilyenkor a leghosszabb a nappal az évben, majd ettől az időponttól kezdve egészen a téli napfordulóig rövidülnek a napok és hosszabbodnak az éjszakák, ami finoman jelzi számunkra, hogy most még ugyan rengeteg a „fény”, de az átfordulást követően szépen-lassan egyre kevesebb lesz belőle. Még lehetőségünk van sütkérezni, erőt, energiát gyűjteni általa, és kihasználni ezt a töltést a gyengülése előtt, nem csak testi, hanem lelki-szellemi szinten is.
Asztrológiailag ebben az időpontban lép a Nap a Rák 0. fokára. A tér-idő pillanat szerint életünk jövője, célja továbbra is fókuszban van, annak megtalálása, ami otthonos számunkra, ami miénk, amiben igazán jól érezzük magunkat (akár a konkrét otthonunk, lakásunk, házunk), az egyik legfontosabb kérdés lehet manapság. A családi, párkapcsolati témákban való döntés is feszítő, hiszen egyik befolyásolhatja a másikat, ha az egyiken változtatunk, az a másikra is hatással van. A döntés terhe ugyan ott ül a vállainkon, de könnyebb időnként lazább, felszínesebb, céltalan eseményekkel, programokkal oldani a stresszt, így beindul a jövés-menés, utazás, akár költözködés is.
Szép és napsütéses nyarat mindenkinek!
0 hozzászólás