Asztrológiailag ma kora délután lesz pontos a Nap és a Hold szembenállása, vagyis az e havi Telihold.

Ez a mostani Holdciklus tetőpontja, ami az Újholddal indult, és a következő nagyjából két hétben kevésbé az építő, inkább a lebontó energiák lesznek érezhetőek (emiatt jó pl. fogyókúra elkezdésére is). Ezért ha van olyan tárgy, vagy belső téma, érzés, vagy akár gondolati minta, amit letennél, akkor ebben az időszakban könnyebben megy.

Ez azért is lehet most kiemelten fontos, mert irányítani, uralni tudjuk az adott folyamatot, végre érezhetjük, hogy nálunk van a kontroll, még ha nem is mindenben sikerült végleg visszaszereznünk.

Tehát érdemes végiggondolni, hogy mi az, ami még mindig feszültséget okoz bennünk, és szabadulnánk tőle vagy belőle, és ha tudjuk, ha megtehetjük, akkor zárjuk le, engedjük, hogy átalakulhasson az életünknek ez a része, hogy lezárulhasson végleg, és egy új ajtó kinyílhasson. Van, amikor ezt csak engedni kell, most elképzelhető, hogy nekünk kell döntést hoznunk és lépnünk ahhoz, hogy a helyzet kimozduljon a megszokott keretből végre.

A Teliholdak persze a dilemmákat is felerősítik a választási lehetőségek kapcsán, és most az erőteljes belső megélés és megérzés viaskodhat az okos döntéssel, az átgondolt, megbeszélt, logikus érvekkel.

Fizikai szinten megélve fontos lehet a pénz kérdése, mire van szükségem, mit tudok ebből én saját magam létrehozni, megkeresni, és ha hiányzik, akkor hogyan tudom, és egyáltalán elő tudom-e teremteni, vagy pótolnom kell más forrásból. A második verzió választása megköthet, gátolná a függetlenséget, és szükséges lehet több szempont, szabály, feltétel, lehetőség vizsgálata, összeillesztése.

A nem fizikai szintű témákban a tehetség, a mire vagyok alkalmas, képes, hivatott, valóban jó vagyok-e abban, amiben eddig azt gondoltam az vagyok, stb. jellegű kérdések jelenhetnek meg, illetve a karmikus adósságok témaköre: kinek, mivel tartozom, ami miatt kötve vagyok, hogyan lehet a függőségeket feloldani, és egyáltalán fel lehet-e, vagy fel kell-e oldani azokat…

Ezek mind kapcsolódnak még az átalakulás, a transzformáció témájához, ami ebben a hónapban különösen erős, illetve aktuális még a halálélmények (korábbi emlékek is), a gyász feldolgozása, az élet értelmének keresése vagy felismerése, az elmúlás lényegének kutatása, megértése.

Nagy felismeréseket kaphatunk, és életünket gyökeresen megváltoztató döntéseket hozhatunk, aminek óriási felszabadító ereje lehet.

A kapcsolatainkban áttörés jöhet, egy cunami, ami mindent visz, és csak az marad meg, ami valóban stabil és helye, szerepe, feladata van a jövőnkben.

Szintet kell lépni, itt az ideje elindulni „felfelé” egy magasabb szintre, ahol más értékek, más keretek mozgatják a létezésünket, de még van pár akadály, ami ránk vár, mielőtt végleg megérkeznénk.

Az erő adott most ehhez, megfoghatod a gyeplőt, és kívánom, hogy legyen mellé kitartásod is!

Szeretettel,

Nóri

Kategóriák: Asztrológia

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük