"A jó dolgok azokhoz érkeznek meg, akik hisznek. A még jobb dolgok azokhoz, akik türelmesek. A legjobb dolgok pedig azokhoz, akik sosem adják fel."

A születési dátum alapján a Jónás módszer (Jónás naptár) szerint meghatározhatóak azok az időpontok, amikor az adott hónapban a legtermékenyebb egy nő, illetve az is, hogy a baba milyen nemű lesz, ha egy bizonyos időpontban fogan. 

Fontos!

Ahhoz, hogy a legnagyobb eséllyel szülessen olyan nemű baba, mint amilyet szeretnétek, az egyéb időpontokban védekezni szükséges, mert csak így teljesülhet magas %-ban (85-90%), hogy a gyermek neme az eltervezettnek megfelelő legyen.

Szintén FONTOS!

Sok helyen látok az interneten olyan lehetőséget, ahol akár magadnak is kiszámíthatod ezt az időpontot. 

Asztrológusként szeretném jelezni, hogy a nő horoszkópjának gyermekekre vonatkozó életterülete, annak helyzete is befolyásolja, mutatja, hogy csak egyféle nemű, vagy többféle nemű gyermekek születnek várhatóan. 

Ezért ennek ismeretével együtt érdemes a tervezésbe és a próbálkozásba belefogni.

A termékeny napok, és a baba nemének tervezéséhez szükséges időpontok igénylésének menete: 

  1. Töltsd ki és küldd el a megrendelő űrlapot.
  2. A születési adatod alapján kikalkulálom és elküldöm azokat az időpontokat a következő 12 hónapra, amik segítenek a babát tervezni, valamint a gyerekekre vonatkozó életterület helyzete alapján megadom, hogy van-e lehetőség arra, hogy eltérő nemű gyermekek szülessenek.
  3. A tervezéshez pontos születési időpont szükséges!

Ha a pontos születési időpont nem áll rendelkezésre, akkor kérlek nézd meg a születési időpont pontosítására vonatkozó információkat.

Az időpontokat és a kiegészítő információkat néhány napon belül e-mail-ben küldöm el. 

-> Árak

Kérdések, információ: harmonialabor(kukac)gmail.com

Milyen asztrológia szolgáltatások, elemzések érhetőek el?

Születési képlet elemzése (személyiség- és sorselemzés)

Mit rejt a születési időpontod? Mire születtél? Milyen a személyiséged?

Babatervezés – termékeny napok meghatározása

Mikor a legvalószínűbb, hogy kisbaba fogan és milyen nemű lehet?

Születési időpont pontosítás

Ha nem tudod pontosan a születésed időpontját, életeseményeid alapján utólag kiszámítható.

Bébihoroszkóp, gyerekhoroszkóp

Babád, gyermeked rövidített elemzése. Milyen a személyisége? Merre halad majd? Hogyan támogasd?

Következő éves előrejelzés

Mit hoz a következő időszak? Mi várható? Hogyan lehet használni?

Párkapcsolati összevetés

Párok együttműködése, jól és nehezen összehangolható terlületek.

Esemény időpontjának elemzése

Adott esemény jellemzői, sajátosságai, várható jövője, alakulása.

Legjobb dátum, időpont keresése

Bármilyen induláshoz, kezdethez optimális időpont kiválasztása.