Válassz egyet a három kupacból, és nézd meg, mit üzennek a szerelemi életeddel kapcsolatban a lapok:

Ha a csíkos követ választottad:

Valami lezárult az életedben és már lehet, hogy valami teljesen új dolog is elkezdődött. Vagy, ha még ténylegesen nem történt meg, akkor a döntés benned már nagyon érlelődik, így akár ténylegesen, akár érzelmileg, gondolatilag már más úton jársz. Bizonyos szempontból ugyanakkor a helyzeted éppen mozdulatlan, és ott van benne egyfajta várakozás, amikor az ember már látja, hogy mi a cél, azt is tudja, hogy már csak néhány lépés addig, de egy kis türelemre azért még szükség van. Ez az időszak azt szolgálja, hogy a belső bizonytalanságaidat, önmagaddal vívott harcaidat letedd, hogy engedd, hogy legyen, ami lehet, ne akard te kontrollálni, megtervezni, tudni, hogy majd, hogy lesz jó, és egyáltalán mi a jó neked. Az ember egy ideig küzdd a miértekkel, és be akarja biztosítani a jövőt, a döntéseit, ez az időszak viszont rábír arra, hogy hagyd és elfogadd, hogy minden akkor és úgy történik, ahogy annak rendje, ideje, helye van, és hiába pörögsz rajta, a dolgok egy része nem rajtad múlik. Arra vágysz, hogy béke és nyugalom legyen, olyan állapot jöjjön, amiben hátra lehet dőlni, és csak boldogan éldegélni kell. És ez már itt van a küszöbön, tulajdonképpen pillanatokon belül meg fog érkezni, már csak a saját magaddal való küzdelmek akadályozzák, és hogy még mindig nem hiszed el, hogy ez megtörténik. Ha a fókuszodat áthelyezed a miért nem sikerülről, a negatív dolgokról arra, hogy hiszel és bízol a jó végkifejletben, akkor már csak néhány apró vihar, egy-két elvarrandó szál, és élvezheted azt, amire vágytál.

Ha a szobrot választottad:

Valami olyan pozitív dolog érkezett az életedbe, ami anyagilag jelentős, és/vagy új lehetőségeket teremthet számodra, elképzelhető, hogy egy helyzet, vagy az életkörülményeid változása hozta ezt be, de az is, hogy egy személy által tapasztalhatod meg. Sokat agyalsz, gondolkodsz, stresszeled magad a hogyan továbbon, nehéz dönteni, nehéz választani, ami feszültséget okoz, és folyamatosan ebben a felfokozott, nyugtalan állapotban tart. Ez az időszak azt szolgálja, hogy vedd észre a pozitív dolgokat az életben, tanuld meg elfogadni az áldást, a jutalmat, a nyereséget, az örökséget, a lehetőséget, tanuld meg élvezni, ahelyett, hogy folyamatosan szoronganál, izgulnál. Legyél hálás azért, hogy kaptál, mindegy, hogy miért, és az is, hogy meddig. Tanulj meg feltételek és lelkiismeretfurdalás nélkül befogadni, elfogadni, anélkül, hogy azonnal ki akarnád egyenlíteni. Éld meg, hogy lehet szerencséd, hogy megérdemled a jót. Lehet, hogy azt mutatja meg ez a helyzet, hogy értékelned kell a családodat, mert sokat kapsz tőlük, akár vér szerinti, akár nem, illetve rámutathat családrendszerben lévő generációs témákra is, amivel most érdemes lehet foglalkozni, tisztítani. Arra vágysz, hogy más vizekre evezhess, hogy összepakolhass, és hosszab-rövidebb időre, vagy akár örökre máshová menj, utazz, költözz. Ez a vágyad egyáltalán nem lehetetlen, de vannak még rendezendő témák, beszélgetések, tisztázandó részletek, ezeken egyszerűen ess túl, sokkal könnyebben fog menni, mint képzeled. A másik, ami fontos lenne, hogy ha mennél, akkor ne várj a körülmények változására, vagy a megfelelő időre. Dönts, és önként fordítsd hátat, saját biztos elhatározásodból indulj el, válassz mást, válaszd az új utat. De a döntésed még nem áll biztos lábakon, ezért egészen addig, amíg ez nem történik meg, egyensúlytalanságot, billegést élhetsz meg, a tehetetlenség érzését tapasztalod. De hidd el, amint döntöttél, kitisztul a kép, és egyértelműek lesznek a lépések is.

Ha a kristályt választottad:

Egy olyan helyzetben vagy kötésben vagy benne, amit szinte lehetetlen elengedni. Nagyon szoros, közel tart, és bizonyos szempontból függőséget is jelenthet. Biztos és biztonságos, stabil és állandó, ugyanakkor néha érezheted túl merevnek és változatlannak, vagy akár megrekedtnek, unalmasnak is. Ez az időszak azt szolgálja az életedben, hogy amíg a külső körölmények adottak, stabilak, mozdulatlanok, addig legyen lehetőséged a belső dolgaidat, magadat megélni, rendbe tenni, alakítani, transzformálódni, változni, önmagadat megvalósítani. És bár vágysz arra, hogy változzon már valami végre, legyen egy kis izgalom, mégis hálásnak kell lenned, hogy a külső impulzusok hiánya és az állandóság megengedik, sőt, ezek teszik lehetővé, hogy a fókuszod máshol legyen, hogy önmagadban rendet tehess, hogy belülre figyelhess, ahelyett hogy elvonná valami más az energiádat és a figyelmedet. Most annak van ideje, hogy belül oldódj, gyógyulj, tanulj, fejlődj, tisztuljanak azok a minták, gondolatok, érzések, amik leragadtak, vagy bántanak, és ha ez megtörtént, akkor újra lesz lehetőséged kimenni a világba. A folyamat maga, az ideje, a gyorsasága csak rajtad múlik, emiatt, ha lépsz, ha haladsz, akkor közelebb jutsz a célhoz, míg ha csak tervezgetsz, ha csak álmodozol, ha csak várakozol, akkor a folyamat egy időre megakadhat. Haladj, menj, csináld, amit érzel, hogy még meg kell tenned magadért, és ez meg fogja teremteni azt a vágyott állapotot, amit már régóta szeretnél elérni.

Ha személyre szabott elemzést szeretnél kérni, válassz a szolgáltatások közül, és foglalj időpontot, várlak szeretettel!

Nóri


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük