Ma éjjel, éjfél előtt 1 perccel fog bepontosodni az Újhold, elindul ismét egy új Holdciklus.

Az ég ilyenkor teljesen fekete, mondhatni tiszta lappal indulhatunk, ez az Újhold pedig a szokásosnál erősebb energiákat mozgathat meg bennünk.

Minden Újhold és az előtte lévő néhány óra, ami még a Fekete Hold ideje, lehetőséget ad a lezárásra, tisztulásra, az új energiák lendületbe hozására. Ezért, ha van lehetőséged ma este egy kis önmagadra figyelésre, meditációra, vizualizációra, saját szertartásra, akkor tedd meg, már csak azért is, mert a mai Vízöntő Újhold még inkább alkalmas a dolgok felszabadítására.

A Hold és a Nap nem csak egymással állnak együtt ebben a tér-idő pillanatban, hanem az otthont, az ingatlanokat, a családot, a gyökereinket, a múltunkat szimbolizáló területeket is bevilágítja, a Vízöntő energiája ezek tisztulásában, ezeknek a témáknak az erőteljes áthangolásában segíthet most.

És szükség is van a régmúlt feldolgozására, valamint minden családdal kapcsolatos, általunk, magunkban eddig hurcolt téma, szokás, vagy sérelem feltárására, elengedésére, az ingatlan ügyekkel kapcsolatos rendezésre (ha van ilyen), mert az új kapcsolódásaink akkor helyezhetők majd teljesen más alapokra, ha sérüléseinken, rossz mintáinkon, elvarratlan ügyeinken túllépünk.

A gyökereink, a családi sémák, bármelyik szülővel kapcsolatos blokk, elakadás (értsd nehéz kapcsolat, rossz emlék, harag, sértettség, bántás, stb.) erőteljesen hatnak pákapcsolati működésünkre, nőként vagy férfiként való viselkedésünkre. És bár mindenből tanulunk, ezek által fejlődtünk és lettünk azok, akik vagyunk, de itt az ideje mindezt tisztítani és szintet lépni, nem rekedhetünk meg ugyanabban újra és újra.

A jövőnk a múltunkban van, a terveink, céljaink akkor tudnak megvalósulni, ha le tudjuk zárni azt, ami volt, és arra tudunk koncentrálni, ami van és lehet.

Meg kell újulnunk, mintha egy tisztító fürdő után frissen, megtisztulva, átlényegülve, más emberként lépnénk be az életünk következő szakaszába.

Érezhetünk erőteljes felszabadulási igényt, és a körülmények is elhozhatják a szabadság, függetlenedés lehetőségeit.

Haladásra, nagy lépésekre van szükség, régóta vagyunk már a folyamatban benne (és még leszünk is), előbb-utóbb mindenkihez megérkezik a pillanat, ahonnan már nincs visszaút, sodor magával a változás hulláma.

Ahogy beszélgetek veletek, mindenki pontosan tudja, hogy miben, hol lenne szüksége a drasztikus változásokra, az élet mely részeit kellene gondolkodás nélkül, egy az egyben kukába dobnia, és elindulni a nulláról egy teljesen Más felé…

Ha te magad hozol meg döntéseket és lépsz, azzal elébe mehetsz a helyzeteknek, irányíthatóbbá teheted a folyamatokat, te teremtheted a jövődet. Ha halogatod, akkor előbb-utóbb robbanni fog, és kő kövön nem marad…

Az Újhold tér-idő pillanatában a prominens égitestek (a Hold és a Napon kívül több is bekapcsolódik a hatásokba) 19-20-21 fok környékén vannak, így azoknak, akiknek a születéskor ezeken a fokokon álltak jelölőik, különösen érintettek lehetnek most.

Mindig kérdezitek, mit lehet csinálni Újholdkor, hogyan, mivel lehet lezárni, vagy az újat elindítani, milyen technikát lehet erre használni. Írok most párat, de nyugodtan használj bármit, akár sajátot is kitalálhatsz.

1. Fogj egy lapot vagy füzetet, és egyszerűen írj. Mit lenne jó letenni, mi lenne jó, ha máshogy lenne, és az hogyan lenne jó. Pl. „Mi fáj? Mi az, ami nehéz most a szívemben?”„Mi zavar? Mi az, ami már inkább lehúz, mint építene?”; „Mit lenne jó lezárni már, minek az elengedéséhez jött el az idő?”;„Mit szeretnék helyette, hogyan szeretném azt?”. „Mire állok itt és most készen?”; „Mi az, amire még nem állok készen?” Fontos ezeket is meglátni, leírni, kibontani, hiszen lehet, hogy szeretnél valamit, de még te magad sem értél meg rá, nem tudnád befogadni. A papírost kiszínezheted, elteheted egy dobozba vagy egy titkos helyre, írhatod az egészet egy füzetbe, naplóba, csinálhatod bárhogy, ahogy hozzád passzol.

2. Vizualizálj, és/vagy beszélgess „magaddal”. A legjobb idő erre az elalvás előtti vagy az ébredés utáni állapot, amikor félig már/még alszunk, mert az agyunk ilyenkor más hullámon van. Használhatod ugyanazokat a kérdéseket, amiket fent írtam. Ha az túl sok, és nem tudod megjegyezni, válassz ki egyet, vagy egyszerűen csak kérdezd meg magadtól, hogy mire állsz itt és most készen, milyen változás következhet. Most aktuálisan azt a kérdést is felteheted elalvás előtt, hogy „Mit kell még letennem ahhoz, hogy a párkapcsolati és családi dolgaim rendeződjenek?” Figyeld meg, hogy milyen érzés vagy mondat érkezik, és tovább is mehetsz vele, újabb és újabb kérdésekkel. Vagy egyszerűen képzeld el a célodat, aminek a megvalósulásába energiát szeretnél rakni, és tedd is meg ezt valamilyen formában, ezt rábízom a fantáziádra. 😉 Ha tisztulni szeretnél, akkor akár be is állhatsz képzeletben egy vízesés alá, egészen addig, amíg azt nem érzed, hogy megújultál.

Könnyű tisztulást mindenkinek!

Nóri

Kategóriák: AsztrológiaÖnismeret

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük